A TÖRÖK KÖZTÁRSASÁG ALAPÍTVÁNYA 1923.10.29.

    A köztársaság kikiáltása jogilag meghatározza Törökország mint köztársaság államformáját a Mustafa Kemal által a második ciklusú Török Nemzetgyűlés 1923. október 29-i ülésén készített alkotmánymódosítási javaslat elfogadásával.

A köztársaság kikiáltása tágabb értelemben; Része a török ​​társadalom modernizálását célzó török ​​forradalomnak, és egy olyan politikai reformmozgalom, amely más innovációk és reformok előtt nyitja meg az utat.[1]

Az 1921. évi Teşkilat-ı Esasiye törvény hat cikkének (1., 2., 4., 10., 11. és 12. cikk) módosítása a Teşkilat-ı Esasiye törvény egyes letéteinek módosításáról szóló, 1339. október 29-i törvénnyel (1923) ) és 364" számmal készült; Az első záradék a következőre módosult:

"A szuverenitás éppen ellenkezőleg, a Nemzeté. Az igazgatás módja azon alapul, hogy az emberek személyesen és tevékenyen irányítják sorsukat. A török ​​állam formája a köztársaság."

Az Alkotmány más paragrafusaiban történt módosításokkal létrejött az elnöki hivatal; Az elképzelések szerint az elnököt a Török Nagy Nemzetgyűlés választja meg tagjai közül; Megváltozott a kormányforma. A kormány felállítási sémáját tekintve a parlamentáris kormányzati rendszert feladták és a parlamentáris rendszert vették át.

Háttér

Az Oszmán Birodalmat 1876-ig abszolút monarchia uralta.[1] Ebben az időszakban a szultánság intézménye fenntartotta a nép feletti abszolút szuverenitást.[3] Bár a köztársaság gondolatát a Tanzimat-korszaktól kezdték emlegetni, az oszmán értelmiség elegendőnek tartotta az alkotmányos monarchia létrehozását; a legitimációt nem támogatták vagy követelték.[1] Az Oszmán Birodalmat alkotmányos monarchia kormányozta 1876-1878 és 1908-1918 között.[1]

Az Oszmán Birodalom összeomlását eredményező első világháború után nyíltan kinyilvánították, hogy a Musztafa Kemál pasa vezetésével megindult nemzeti harc első éveiben a népakarat uralja majd a közigazgatást.[3] ] Az erzurumi kongresszus után 1919. július 23-án közzétett nyilatkozat 3. cikkében megfogalmazott „Elengedhetetlen a nemzeti erők aktivizálása és a nemzeti akarat meghatározóvá tétele” elhatározása ennek a megértésnek a kifejeződése.

A nemzeti akaratot konkrétan megmutató gyűlés Isztambul elfoglalása és a parlament feloszlatása után 1920. április 23-án, „Nagy Nemzetgyűlés” néven Ankarában ülésezett. A rendkívüli jogkörrel felruházott 390 tagú közgyűlés vezetőjét kormány- és államfőnek is nevezték.

A Teşkilat-ı Esasiye Kanunu elnevezésű törvénnyel, amelyet a közgyűlés 1921. január 20-án fogadott el, és amely alkotmányos jegyekkel rendelkezik, kinyilvánították, hogy a szuverenitás a török ​​nemzeté. A magát továbbra is a török ​​nemzet képviselőjének tekintő szultáni kormány elleni reakcióként a parlament 1922. november 1-i határozatával felszámolta a szultánságot.[3]

Miután az első közgyűlés a választás megújítása mellett döntött, és 1923. április 1-jén feloszlatták, Mustafa Kemal irányelvével megkezdődött az új alkotmánytervezet előkészítése az új közgyűlés összehívásáig.[4] A hatályos alkotmány jóváhagyta, hogy a nemzeti akarat a török ​​nemzeté, és ennek az akaratnak a nemzet nevében való képviseletére az Országgyűlés kapott felhatalmazást, de nem deklarálta az állam államformáját és fővárosát.[3] Az új alkotmánytervezet előkészítése során Mustafa Kemal megbeszéléseket folytatott a körülötte lévőkkel a köztársaság kikiáltásáról.[4] Mustafa Kemal a Wieber Neue Freie Presse tudósítójának 1923. szeptember 22-én adott nyilatkozatában, amelynek török ​​nyelvű összefoglalója az İkdam című újságban jelent meg először, a riporter kérdésére először ő alkotta meg a köztársaság szót, nagy visszhangot váltott ki az országban és külföldön.[4] 1923 októberében İsmet pasa és képviselők egy csoportja törvényjavaslatot nyújtott be Ankara kormányközpontjának elfogadására. Ankara lett az állam fővárosa a Törökországi Nemzetgyűlésben 1923. október 13-án elfogadott egy cikkelyből álló törvénnyel. Ezzel a törvénnyel, amely véget vetett azoknak a konfliktusoknak, hogy az állam központja Isztambul lesz, lépést tett a köztársaság kikiáltása felé.[4]

Időszak

kormányválság

1922. november 1-től az országot már nem parlamentáris kormány irányította. Ebben a kormányzati rendszerben minden minisztert a közgyűlés választott meg, ami egy olyan kormányformához vezetett, ahol a nem megfelelőek összeálltak; hosszú megbeszélések zajlottak az egyes minisztériumokról is.[5] Az új Közgyűlés megválasztása után létrejött Igazgatóság tagjai panaszkodtak az ilyen feltételek melletti munkavégzés nehézségeire. A kormány gyengesége október 23-án derült ki. Fethi Bey, aki egyben a belügyi bizottság helyettese is volt, a Belügyminisztériumot Ferit Tek Beyre akarta hagyni, de a parlament ezt nem fogadta el, és Sabit Beyt erzincan helyettesnek választotta. A Török Nemzetgyűlés alelnöke, Ali Fuat Bey meg akarta hagyni pozícióját, és helyette Yusuf Kemal Beyt jelölte, de a parlament nem fogadta el, és Rauf Beyt választotta.[5]

Ebben a helyzetben Mustafa Kemal parlamenti elnök 1923. október 25-én este összehívta a kormányt Çankayába. Az ülésen a képviselők